#egyéni választókerület

Csaknem 80 ponton írnák át a választási törvényt – mit jelent a körzethatárok átrajzolása?
 

Csaknem 80 ponton írnák át a választási törvényt – mit jelent a körzethatárok átrajzolása?

Nem vette a nevére a Fidesz a választási szabályokat 78 ponton átíró javaslatcsomagot, amely teljesen átszabná a budapesti választókerületeket, és kettővel csökkenti a számukat. Pest megyében viszont kialakítanak két újat, de még Fejérben és Csongrádban is igazítanak kicsit. A Karácsony–Vitézy-eset miatt szabályozzák a szavazatok újraszámolásának lehetőségét szoros főpolgármester-választási eredménynél.






 

"Egy Borkai-kaliberű ügy is kevés lehet az ellenzék győzelméhez"

Annyival vezet a Fidesz a közvélemény-kutatások alapján, hogy nem látszik az a fordulat, amely elhozná az ellenzék győzelmét – mondta a hvg360-nak Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője. Bár szerinte Budapesten nyer az ellenzék, Hajnal Miklós körzetét több ellenzéki forrásunk is neccesnek tartotta. Závecz Tibor a Závecz Research vezetője úgy látja, a Mi Hazánk és a Kutyapárt is távolodik a parlamenti bejutási küszöbtől, a billegő körzeteknél pedig nem mindegyikre lehet ráhúzni az országos erőviszonyokat. De mennyire zavarhatnak be a legfeljebb egyszázalékos pártok és jelöltjeik?

Windisch Judit Windisch Judit




Kik lesznek az előválasztási szavazólapon, és hogyan lehet majd szavazni?
 

Kik lesznek az előválasztási szavazólapon, és hogyan lehet majd szavazni?

Néhány nap, és a támogató aláírások ellenőrzése után véglegessé válik az ellenzéki előválasztás mezőnye, várhatóan 5 miniszterelnök-jelölttel, és 250 körüli egyéni képviselőjelölttel. A szavazás első fordulója szeptember 18-án kezdődik, a második október 4-én. Összeszedtük, ki, mikor és hogyan szavazhat, de a fő kérdés az, kik lesznek a szavazólapon?











Ott is feltörölték a padlót a DK-val, ahol győzelmet várt – mutatjuk a számokat
 

Ott is feltörölték a padlót a DK-val, ahol győzelmet várt – mutatjuk a számokat

30 ezer szavazaton múlt, hogy a DK bekerült a parlamentbe, az egyéni választókerületek többségében megalázó vereséget szenvedett. És csak azokat néztük át, amelyeket egy pár hónappal ezelőtti háttérbeszélgetésen a párt meghatározó politikusa – még a kötelező, "hurrá, nyerni fogunk" optimizmussal – a nyerhető/nagyon fontos körzetek között emlegetett.

Windisch Judit Windisch Judit